AZ OMEGA LASER STEELTEC (OLS) KFT.

A CÉG TÖRTÉNETE

Az OLS Kft. 2001. december 7-én alakult Budapesten. A vállalat a rugalmasságával és termékei kiváló minőségével már rövid idő alatt nagy ismertségre tett szert Budapesten és Magyarországon. Az elmúlt évek során a tulajdonosi kör többször változott, azonban 2015. január 5-től – 100 százalékban saját önerős befektetésének köszönhetően – Szalai Ádám magyar válogatott labdarúgó tulajdonába került.

Ennek eredményeképpen több fejlesztés kezdődött meg. Zöldmezős beruházás keretében megkezdtük vadonatúj üzemünk tervezését és építését Nagytarcsán, melynek köszönhetően 2018. januárjában korszerű, minden igényt kielégítő új székhelyünkön és központunkban folytathattuk üzemi tevékenységünket.

Több vállalkozással kötött együttműködés keretében gépgyártó vállalatoknak (belföldi ill. nyugat-európai megrendelőknek) is szállítunk, azok teljes megelégedettségére. Kis létszámú, motivált, kiváló szakképzettségű személyzettel és korszerű gépparkkal rendelkezünk. Mind a cégvezetésben, mind a tervezésben a magyar nyelv mellett a német nyelvet is használjuk. Az egyszerű lézertechnológiával készült vagy hajlított elemektől kezdve – egészen a bonyolult hegesztett szerkezeti csoportokig – mindent legyártunk az Ön igényei szerint, acélból, alumíniumból és rozsdamentes acélból egyaránt.

A CÉG FILOZÓFIÁJA

Célunk a vevők által kívánt követelmények 100 százalékos teljesítése. Minőség, rugalmasság, határidők és egyéni megoldások számunkra magától értetődő fogalmak.

Csak a tervezéstől egészen a készre gyártásig tökéletesen összehangolt folyamat képes kiváló készterméket garantálni.